Mai nap folyamán egy programajánlót hoztam nektek, ami Nyíregyházán a Mustárházban kerül majd megrendezésre Augusztus hetedikén. A két szervezővel Kokas Bálinttal és Brassói Petivel beszélgettünk az eseményről.

A kép forrása: Facebook/Kokas Bálint 

Az Augusztus hetedikei Vers Est, már nem az első lesz ami megrendezésre kerül. Folyamatosan fejlődő és színesedő kultúrprogram, melynek középpontjában eleinte a versek álltak mára viszont már bővült a fellépők palettája zenekarokkal is.
A mostani esemény az eddigiektől is nagyobb lélegzetvételű lesz. Hogy miben lesz másabb azt Peti fejti ki nekünk.

-Egy egész estés program lesz, ami annyit jelent hogy este hattól tizenegyig fog tartani. Kültéri rendezvény lesz, de rossz idő esetében is megtartjuk, hiszen az egész Mustárházat megkaptuk arra az estére.  Jelenleg több szervezettel, egyesülettel is folynak az egyeztetések a támogatást illetően. De már biztos támogatónk között tudhatjuk a Fix Szociális Egyesületet, a CEOP Consultinget, a Filtert, a Labor kávézót, a Nyírség Könyvtár Alapítványt, valamint természetesen a rendezvénynek teret adó Mustárházat, Mustár Fm Rádiót, és a Kosha Design-t.  A rendezvényen befolyt összegből pedig a Kérlek Segíts! alapítványt szeretnénk támogatni, mely sérült gyerekek rehabilitációjával foglalkozik, és hosszú közös múltunk van! Több zenekar is szintén fellép újra nálunk, mindenféle vegyes stílusban, poptól kezdve rockig , nagyon széles a paletta. Látvány világban is másabb lesz az eddigiektől, fényeffektekkel és tábortűzzel. Mindennel készülünk ami szem szájnak ingere. Hiába vers and slam poetry lesz a fő vonulata, mégis multikulturális lesz az esemény. Bálint a főszervezője az estnek, én pedig a technikai részét csinálom a dolognak, valamint a marketing részét is. 

Valamint fontos megjegyeznem, hogy egy jelképes összeget fogunk elkérni a belépésért ami 400ft, ezért cserébe egyébként egy tollat fogunk adni. Ami a belépési díj megfizetését igazoló karszalagot hivatott kiváltani nálunk. 

Peti és Bálint nem csak a rendezvénnyel készülnek, hanem egy közös verses kötettel is. Erről mit érdemes tudni? 

- Egy százötven oldalas, háromszáz példányos illusztrált kötet lesz, amiben versek és novellák lesznek. Várjuk azoknak a műveit akik szeretnének belekerülni. Email-ban lehet elküldeni a versandslam@gmail.com-ra. Augusztus hetedikén erről is lesz majd szó bővebben. 

A srácok pár szóban elmondják, hogy mivel készülnek még rövid és hosszútávon:

-Októberben lesz a Művelődési házban egy esemény, aminek az előszobája a mostani. Valamint Nyíregyházán túl is készülünk majd terjeszkedni, Sátoraljaújhelyre fogunk menni Augusztus végén. A későbbiekben pedig szeretnénk Erdélybe vagy akár Kanadába is elvinni az eseményünket. 

Az elmúlt egy év során számtalan eseményt tudhat maga mögött a két nyíregyházi srác, melyekre én is mindig szívesen elmegyek. Hiszen egy olyan sokrétű közösség alakult ki közben akikkel szívesen töltöm a szabadidőmet. Hogy kiknek tudnám ajánlani ezt a programot? Mindenkinek! De tényleg, a hangulat garantáltan nagyszerű lesz. Hiszen eddig is az volt mindig. Akár fellépőként, akár hallgatóságként.  

Fogadásokat kötöttünk, hogy az ég zöld a fű meg kék. A madarak éjjel és nem nappal repülnek. A nap borzolja a tollukat a szél meg melengeti őket. Tudtam, hogy csacska fogadások ezek. Lehettem bármilyen tárgyilagos is, ha rólad volt szó szállt a képzeletem. Vártam a hétfőket az újabb fogadásokat, a lökött poénokat. Egyszer abban akartál fogadni, hogy a hazafelé vezető úton merem e fogni a kezed. Csak akkor nyerek ha végig fogom. A metró állomásig, a két megállón keresztül végül a tíz perces séta alatt végig fogtam a kezed. Minden egyes játékban nyerni akartam. Egy héttel később egy őrült fogadást tettél, hogy felmászok e veled a suli mögötti magas dombra. Asztmás vagyok, te ezt jól tudtad ezért nyereményt ajánlottál. Egy puszit nyertem, mert felmásztam veled. Ez volt az első alkalom, hogy komolynak éreztem a fogadást. Hiszen tétje volt, és nem is akármilyen. 

Ezután két hétig nem jöttél az iskolába, harmadik héten megjelentél kicsit furcsa voltál. Sápadt és fáradtnak tűntél. Nap végén odamentem hozzád, hogy fogadást ajánljak. Ha hazafelé végig fogod a kezem este átviszem az összes bepótolni valót. És te fogtad a kezem végig, bár izzadt a tenyered és néha megcsúszott a kezed de nem engedted el az enyémet. Este amikor átmentem hozzád azt mondtad, hogy ezentúl nem jössz iskolába mert magántanuló leszel. Beteg vagy, és egy hosszú kezelés vár rád. Megegyeztünk, hogy minden pénteken meglátogatlak és együtt tanulunk majd. Fogadást kötöttünk, hogy meggyógyulsz a tétje pedig egy randi volt. 

Heteken keresztül nem kötöttünk újabb fogadást, de minden pénteken ragyogó mosollyal vártál és azzal is búcsúztál el. Úgy tűnt egy darabig, hogy szépen gyógyulsz. Soha nem adtad jelét annak, hogy rosszul lennél. Vártuk a napot amikor elhagyhatod a kórházat, és elmehetünk randizni. Egyik nap abban akartál fogadni, hogy hány hétig bírom ki, hogy ne látogassalak meg. Furcsának találtam, de belementem. Titkon azt reméltem, hogy meggyógyultál és hétfőn már az iskolában látlak viszont. De nem jöttél, és a következő héten sem. Csütörtökön úgy döntöttem, hogy elég volt ebből a fogadásból ez egy nagyon buta játék és bemegyek hozzád. Útban a kórház felé vettem kettő csokis pudingos fánkot a vesztesek eledelét, vigaszképp magamnak egyet és neked  is egyet. Tudtam, hogy ez lesz az első fogadás amit elvesztek, de nem érdekelt. A folyosón a kórtermed előtt ott ültek a szüleid, anyukádnak kisírt szemei a fáradt arca megrémisztett. Lehet már későn jöttem? 

Azt mondta, hogy pár hete áttéteket találtak nálad. Erősebb kezelést kaptál, de úgy tűnik nem reagálsz jól rá. Mérges lettem, hihetetlenül haragudtam rád. Hiszen megértettem a fogadás miértjét, nem akartad azt hogy lássam hogyan múlsz el. De egyben azt is el akartad venni tőlem, hogy elbúcsúzzak. Végül bementem hozzád, és azt mondtam hogy vesztettem és ezért most már mindennap be kell jönnöm hozzád. Kereken három hétig mindennap ott ültem az ágyad szélén és fogadásokat kötöttünk, hogy az ég zöld a fű meg kék. 

Balogh Claudia

Mindig lassabban sétált amikor meglátott, tekintete kereste az enyémet. Ha tekintetünk találkozott akkor ajkaival formázott egy halk sziát. Bár sokszor inkább volt ez az aprócska gesztus hangtalan, ami mindig mosolyra fakasztott. Nem tudtam eldönteni sokáig, hogy ennyire visszahúzódó vagy pedig egyszerűen csak nem akarja, hogy mások meghallják a köszöntést. Nem is tehettem volna mást, mint mosolyogni a dolgon. Hiszen ki az aki ennyire nagy feneket kerít egy ilyen kis dolognak?

Szokták mondani, hogy szem a lélek tükre. Valóban így van, egy egy tekintetből sok mindent megtudhatunk. Az adott ember érzéseiről, jelleméről vagy szándékáról. 

Az övében eleinte izgatottságot láttam, vegyítve egy kis kíváncsisággal. Később csodálatot, elismerést és némi vágyat. Aztán csintalanságot, és azt a tipikus kis sunyiságot ami egy egy közös kis titok mögött lappang. Voltak napok hetek, amikor csak ürességet, fáradtságot. Hanyagul odavetettséget: Igen, látlak de most más gondom is van. 

Aztán később vágyakozást, amikor hosszú időn keresztül nem találkozott a tekintetünk. Gyermeki ábrándos tekintete, ami pont olyan volt mint mikor egy gyerek az anyjára néz. Mielőtt cukorkáért könyörög a sarki boltban. Igazából, inkább egy gyereknek vagy kis suhancnak tekintettem őt eleinte, mintsem férfinak. De mégis izgatottság fogott el, amikor arra tévedt amerre én is jártam. Kíváncsi voltam vajon ő is csak egy fruskának lát engem, vagy inkább egy nőnek. 

Ezért miden alkalmat megragadtam, hogy többet fürkészhessem a szemeit. Hosszabb szemkontaktust tartottam vele, egy idő után ha mögöttem volt is éreztem a tekintetét magamon. Így ha egymás közelében voltunk, időről időre tekintetünk összefonódott. Már nem is tudom, hogy ki kezdte a másikat bámulni. Ő engem vagy én őt. De akárhányszor ránéztem, mindig tágra nyílt tekintetével találtam szembe magam. 

Ha rossz hangulatom volt, inkább kerültem a kontaktust. Elhanyagoltam a kis rituálénkat, a hangtalan sziákat, a szüntelen bámulást, az apró flörtöket. Ő viszont kitartóan pásztázott mindig, így nehezebb napjaim után széles mosolysom társult a megszokott dolgainkhoz. Egy olyasfajta ami melegséggel tölti el a másikat, ha látja. Egy olyan támaszpont ami azt sugallja, hogy minden rendben van. Hosszú hónapok teltek el, sok egymásra nézés amit rengeteg szia követett és az én széles mosolyom valamint az ő csillogóvá vált pupillája.

Vágyakozás, kíváncsiság, vidámság, bánat, lehangoltság, remény, szerelem, vágy, törődés, a viszontlátás öröme. Ezek csak néhányak a tekinteteink sokaságából, a kis titkainkból. 

Írta: Balogh Claudia 

Azon a téli estén rengeteg hó hullott az egész országban, az utak járhatatlanok voltak a házakat szinte kéményig betemette a hó. Hogy farkas ordító hideg volt az enyhe kifejezésként hatott. Magdi a várost körül vevő tanyák egyikén élt, elszigetelve másoktól. Ott ahol nem számított, hogy a hó betemeti az utat, hiszen út sem volt csak egy kis csapás mely az erdőn át vezetett. Tegnap már ki kellett volna mennie gallyat szedni, mellyel meleget csempészet a sárból vert falú  házába. Nem is nevezné azt más háznak, csak egy kis viskónak.

De a fáradtság és a láz leverte a lábáról, egész nap egy szalmával kibélelt  zsákon feküdt mely fekhelyéül szolgált, tollakból már nem bővelkedő dunyhája alatt. Gondolta holnapra jobban lesz majd, mára elég még a tüzelő. Sparheltben ropogott a tűz, tetején vizet melegített egy kis kamilla teának. Már majdnem teljesen elforrt a víz, de Magdi már mélyen aludt. Láztól gyötört teste pihent az elméjében viszont életének különféle szakaszait vélte látni. Amikor gyermekként a szüleivel a földeken dolgozott, zsíros kenyeret majszolt a földből kivett új hagymával melyet csak ott helyben megpucoltak de meg nem mostak. A naptól megérett paradicsom íze semmihez nem volt hasonlítható, vagy a fa alá lehulló puha körtének zamata. A cséplések, vajköpülések hosszú fáradalmas órái. A kedvenc csirkéinek levágása, a Cigányka nevű malac mely amikor megnőtt szintúgy levágásra került. Bár a szívéhez nőttek a háztáji állatok, tudta hogy ez az élet rendje. Gondozzák őket, növekednek szépen és idővel mind ételül szolgál majd.  Boldog szép idők, melyeknek búcsút mondott mikor felnőtt lett. Vagyis felnőtté kellett válnia, ő nem akart elszakadni a családja biztonságos köréből de az anyja apja félt, hogyha túl koros lesz akkor nem fogja senki sem később feleségül kérni. 

Az anyja rendre csak azt hajtotta, az ő leányából nem lesz vén lány. Ha nem is a legszebb leány a faluból akkor is dolgos, a háztartás minden fortéját ismeri így jó feleség válik majd belőle. A férfiak számára előnyös parti lehet, ha idejében elkel majd. Ez pedig így is történt, Magdinál egy tizenöt évnél idősebb ám tehetős kérője akadt. A szülőknek nem volt ellenére, hogy nem egy fiatal nyikhaj udvarol a lányuknak. Helyette egy komoly, és érett férfi. Bár a vagyona mégis csak jobban dominált abban, hogy áldásukat adják a frigyre. Magdi tudta, hogy a szüleinek nem mondhat ellent, hiszen akkor kitagadnák. Így tizenhat évesen férjhez ment Jenőhöz. Az első években nem akadt nagyobb problémájuk, megszokták egymást. Szép kis birtokuk volt, amit minden falubeli irigyelt. Aztán ahogy teltek az évek és a gyermek áldás elmaradt, egyre nehezebben bírták a nagy ház magányát. Jenő kocsmázni kezdett, eleinte csak egy két felest és bort ivott. Ha haza ment csak bezuhant Magdi mellé az ágyba, később már nem volt hatása az italnak így növelte a mennyiséget a keserűség is nőtt a szívében. A cimborák incselkedései, hogy már negyvenhárom évesen sem büszkélkedhet trónörökössel csak feltüzelték a haragját melyet felesége iránt érzett. Amikor hazaért dühösen neki esett Magdinak és nap nap után egyre gonoszabb dolgokat tett vele, eleinte csak kötözködött.  Feleségét hibáztatta, hogy nincsen gyerekük. A rosszabbnál, rosszabb szavakat pofonok és ütések követték. 

Egyszer annyira berúgott, hogy az alvó Magdinak esett és akarata ellenére közösülésre kényszerítette. Eltökélt volt abban, hogy biztosan nem hágta meg eddig jól azért nem született még gyermekük. Ez a tett volt az, ami miatt betelt végleg a pohár a fiatal asszonynál. Próbált védekezni, ám a férfi haragtól felajzott testét sehogy sem tudta legyűrni magáról. A harcban elfáradt, és már nem ellenállt egy idő után. Csak a végét várta, és a szabadulást. Amikor Jenő kifáradt a kínzásában az oldalára feküdt és elaludt, Magdi a konyhába ment és egy konyhakéssel tért vissza a szobába. Nem habozott, tudta itt a pillanat, itt az idő csak így lehet vége. Egyetlen egy mozdulattal elvágta a férje torkát. Innentől már nem volt sem férje se családja, a szülei megtagadták. Őt pedig börtönbe zárták.

Bűnös volt, hiába ő volt az igazi áldozat mégis csak kioltotta valaki életét. Eme tettét sose felejtette el, még akkor sem amikor a vezeklésének az évei leteltek őt pedig visszaűzték a kinti világba. Furcsán érezte magát azon a napon amikor szabadult, megszerette a börtönben eltöltött időt. A gondtalanságot, a magányt az elszigeteltséget. Bár volt, hogy akadtak nézeteltérései egyik másik cellatársával de sohasem bonyolódott különösebben bele a nehéz szituációkba. A húsz év melyet bent töltött megváltoztatta a világot, kint ijesztő és idegen volt minden. A bent töltött idő alatt a konyhán dolgozott, amiért kapott némi fizetést. Nem seftelt bent semmivel, nem volt szüksége olyan dolgokra sem amire elkölthette volna a pénzét. Így azt gondosan gyűjtögette arra a napra amikor szembe kell néznie a szabadulásával. Nem sok vagyonával neki indult az új életének, ami nem volt egyáltalán könnyű. Megbélyegezték így régi falujába nem mehetett vissza, egy közeli várost körül vevő tanyavilágban találta meg a helyét. Vett egy kis házat egy erdő mellett, mindentől távol, szomszédoktól mentesen. Nem volt bevezetve a víz sem az áram, igazából egyetlen sparhelt volt mindössze benne. Magdi azt gondolta, hogy élete végéig itt kell vezekelnie.

***

A várost körülvevő tanyavilágban sok idős ember élt elszigetelve és magányosan, ezért több mentő csoportot is szerveztek civilekből, rendőrökből és tűzoltókból. Miután megtisztították az utakat elindultak a csoportok, élelemmel vízzel és tüzelővel felpakolva.

***

Magdi csontig hatoló  hidegre ébredt, még láztól égve és kiszáradva próbált felkelni a szalmazsákról. Egyre erősödő hangokat hallott kintről, lapátok ütemes kopogását és embereket akik beszélgettek. 

-Meg kell győződnünk él e valaki ebben a kis kunyhóban, ha nem nézzük meg talán valaki itt fagy halálra. Gyerünk fiúk már nincs sok hátra. 

A mentőcsapat vezetője bekopogott a kis viskó ajtaján, válasz hiányában megpróbálta kinyitni az ajtót ám az nem engedett. Erősebben megtolta a vállával, de semmit nem ért el vele, így berúgta. Az ajtó mögött egy törékeny idős asszony vélt felfedezni. Közelebb érve hozzá látta, hogy bár lassan és nagyon kicsit de ütemesen mozog a dunyha alatt a lélegző idős asszony. 

-Fiúk! Gyertek gyorsan, itt van valaki! 

 Így sikerült Magdit megmenteni még idő előtt, nehogy halálra fagyjon. 

Balogh Claudia

Pár perccel ezelőtt még a takarón nyújtózott nyurga és izmos teste. Testén itt ott tintával kivarrt hegek húzódtak. Ahogyan ujjaim hegyével végig simítottam rajta éreztem a bőrének azon részei egyenetlenek voltak. Haja rövidre nyírt szinte már kopasz és éj fekete volt, zöld szemeivel tökéletes kontrasztban állt. Szuszogása nyugodt és egyenletes volt, igazából csak akkor aludt zavartan ha lefekvés előtt nagyon belakmározott, vagy ha hosszú időn keresztül nem látott. Ami az utóbbi időben egyre gyakrabban következett be. Nem volt olyan, hogy ő és én idő, mert a közös perceinkhez mindig lopva jutottunk. Olyan voltam az életében mint egy szellem, hol megjelentem hol eltűntem. Ez az ellentétes dimenzióinknak köszönhető volt, én csak akkor létezhettem az övében ha nagyon nagy szüksége volt rám. Gyakran már csak akkor érkeztem meg, amikor a lelke teljesen romokban volt, ő pedig csak evickélt a lélek felszínén. Olyankor mindig a karjaimba vettem, átöleltem két nagy szárnyammal és ringattam. Ringattam addig amíg a viharfelhők el nem vonultak a testéből. De minél több időt töltöttem vele, ő annál erősebb lett. Így egyre kevesebbszer lett rám szüksége. Már másfél éve ismerem Kellant, először nem én voltam a védőangyala, kezdő angyalként nem kaphattunk védencet. Csak más teljes rangú angyaloknak segíthettünk. Én Ezekiel angyal mellett voltam gyakornok, Ezekiel volt Kellan védő angyala születésétől kezdve. Ő egy nagyon erős és öreg angyal volt, több védencével is foglalkozott egyszerre. Erre csak nagyon kevés angyal volt képes, leginkább azért mert a dimenziók közötti vándorlás fizikailag nagyon megterhelő, ahhoz viszont elengedhetetlen, hogy a védencekkel kapcsolatba lépjünk. Ez lett Ezekiel veszte, túl terhelődött egy védence pedig idő előtt meghalt. Azok akiknek volt gyakornok angyaluk mint Kellannak is ők túl élték. Ha a védőangyalod meghal, és nincs még kijelölve másik akkor akár egy másodperc is elegendő a sorsod átformálódásához, az pedig szinte biztos halálhoz vezet. Az angyalok arra hivatottak, hogy megakadályozzák az idő előtti halált. Védelmet nyújtsanak minden olyan helyzetben, ami nem csak a testi de a lelki halálhoz vezethet. A lelki halálnál nincsen rosszabb, hiszen akkor az ördög kezébe kerül a lelked. A jó ösvényről a rosszra tévedsz. Lucifer bűnök elkövetésére ösztönöz, amivel később ha a tested is meghal a pokolba taszítja a lelked. Míg mi angyalok azért óvunk és védünk, hogy halálod után ha tiszta marad a lelked akkor angyal lehess. 

Kellant gyakran megcsapta az öngyilkosság sötét gondolata, voltak hónapok amikor teljesen elkerülték, volt amikor minden héten körbeölelték. Eleinte nem vett rólam tudomást, hiszen nem is látott, de nem is érzékelt. Egyszer már majdnem megkísérelte az öngyilkosságot, egy pengét tartott a csuklójához vágni készült ám egy másodpercre elbizonytalanodott. Akkor érkeztem meg, abban a másodpercben. Kivertem kezéből a pengét, ő pedig megijedt. Az emberek számára láthatatlanok vagyunk, addig a percig amíg rá nem jönnek, hogy valami természetfeletti lény van a közelükben. Sokan szellemeknek hisznek, pedig szellemek nem is léteznek. Ez volt az első alkalom, hogy érzékelt engem. Egy másodpercre, pedig láthatóvá is váltam. A félelme, hogy nincsen egyedül megnyitotta a harmadik szemét. A harmadik szem a spirituális látást teszi lehetővé, így láthatnak a földiek. Általában csak suttogunk a védenceinkhez, így befolyásoljuk őket a helyes irány követésére. Ám, ha nagy a baj közbe is avatkozunk tettekkel, ilyen volt a pengés dolog is. De vannak helyzetek amikor pajzsként védelmezzük őket, tompítunk egy egy ütést vagy zuhanást. Alapvetően titokban kell tartanunk a létezésünk, ám ha lebukunk nem számít törvény szegésnek. Viszont nem lehet kötődés angyal és földi között. A kötödés pedig a romantikus kapcsolatokra értendő. 

Kellan idővel rájött, hogyan láthat engem, később pedig már nem csak suttogtam hozzá hanem beszéltem is. Gyakran maradtam mellette azután is amikor már nem volt rám szüksége. Néztem ahogyan alszik, a felsőteste ütemesen mozgott fel és le, fel és le. Ő eszembe juttatta mennyire is hiányzik az emberi lét, a lélegzés, az evés, a nevetés és a szerelem. Ahogyan figyeltem a kulcscsontja alatt kirajzolódó tetoválást emlékképek villantak be az emberi életemről. Amikor angyalokká vállunk a földi emlékeinket mélyre temetjük, hogy ne védelmezzük a szeretteinket akiknek eljött az idejük. 

A tetoválás ismerős volt, pedig ez egy új szerzemény. Minél inkább néztem, annál több kép kocka ugrott be. Elmegyek egy tetováló szalonba, egy pontosvesszőt varratok magamra melynek a pont helyére egy szívet kérek. Fogok egy ismerős kezet, egy váll melyen egy pajzs tetoválás van. Egy éj fekete haj egy zöld szempár. A következő kép már egy jól ismert helyen játszódik, jobban kirajzolódik ez az emlék. Kellan szobájában, épp birkózunk de nincsenek szárnyaim. Kellan a hátán fekszik, én a hasán ülök egymás kezébe kapaszkodunk és próbálom az ágyon tartani. De ő erősebb nálam, egy hirtelen mozdulattal fölém kerül én pedig alá. Közelebb hajol, azokkal a csodálatos mosolygó szemekkel nézz rám és megcsókol. Lassan simogatni kezdi a vállam a hasam. Megszabadít a ruháimtól, egy kicsit incselkedik aztán utat enged mohó ajkaimnak, hogy felfedezhessem a testét. Úgy olvadtunk egymásba, mintha erre születtünk volna. Tökéletes összhangban mozgott a csípőnk, a kezeink ahogyan siklottak egymás bőrén.   Ezután egy újabb kép kezdődik, esik az eső és rohanok az utca szélén mert a járda járhatatlan. A hátam mögött két óriási fénycsóva jelenik meg, fékek csikorgását hallom aztán egy csattanást. Fémes ízt érzek a számban, az arcomon a hideg esőt. Fáradt vagyok és elalszom egy másodpercre...

Távolodok az ágyból, a szobából ebből a dimenzióból ahol Kellan van. A búcsúzás pillanatai mindig nehezek, a kulcscsontom alatt meglapuló  kis tetoválásból a tinta a szívemig hatol, mélyebbre, annál is mélyebbre szinte az egész lényemet átitatja. Kérdések sokasága tolongott a fejemben, miért lehettem Kellan angyala? Ő miért nem ismert fel mikor látott? És most vajon hová visznek az égiek? 

Balogh Claudia

Bálinttal már készült korábban is egy interjúnk melyből megismerhetitek őt. ITT elolvashatjátok. Most pedig beszélgetünk az elmúlt fél évben történtekről valamint a Labor Caféról és az Október 25.-én tartandó III. Vers Estről is. 

Bálint, mesélnél nekünk mi történt veled az elmúlt pár hónapban mióta találkoztunk? 

- Az utóbbi félévben rengeteg dolog történt velem elég sűrű volt az életem, sok fellépésem és programom volt. Már az előző alkalommal is említettem több egyesületnek is a tagja vagyok. A FIFOT Egyesülettel voltunk a Tengerszemnél. Kusadasiban voltam nyaralni szeptemberben. Részt vetten a Spár maraton futáson is ahol futottam 2,8 kilométert. Dolgozom most egy két szereplős darabon is Illyés Péternek, aminek a címe Elmentek Otthonról. A művész otthon van e a mai világban, erről fog szólni. De nagyon sok a megkeresés, sok tervem is van. A szabadidőm így elég kevés, munkával elég nehéz ezeket összeegyeztetni. De továbbra is írok verseket, valamint regényemet is sikerült befejeznem. 

Mikor tervezed a regény kiadását?

Bízom benne, hogy jövőre sikerül kiadni. Igazából még nem küldtem el sehová sem, még dolgozom rajta szépítgetem. Decembertől pedig már elkezdem a Megérzés II Titkos záradék című regényem megírását. 

Mi újság Elenával, aki ezelőtt volt a múzsád? Manapság is sok szerelmes verset írsz? 

Az előző interjú óta eltelt fél év, az életem eme részében is sok változást történt. Aki az első regényemet ihlette Elena, vele elváltak az útjaink. Más a múzsám és, más témák jobban kihatással voltak a költészetemre. Sokkal több közéleti témában íródott versem, mint például a Hableány tragédiája, csak hogy mondjak egy példát. De ugyan úgy írok szerelmes verseket is mert az élet része. 

Mesélnél a Vers estekről is egy pár szót? 

Persze, a harmadik Vers Estet fogjuk megtartani. Október 25.-én aminek a Labor Café fog otthont adni. A Moon zenekar énekese Brassói Péter a társszervező mellettem aki az est főszervezője.  Azt gondolom rengeteg tehetséges fiatal van aki verseket ír. Ezt mutatja az első kettő est is, valamint a slam esteken is megmutatkozott már ez. Ezért szeretnénk ezt folytatni, a mostani nem csak a versekről fog szólni, hanem egy adomány gyűjtő esemény is lesz egyben. Amivel a Labort szeretnénk támogatni, ugyanis a kávézó aminek a jelenlegi helye a Szarvas utca 1-3, be fog zárni, több ok miatt. De már tervben van a Labor Café másik helyen, ahová szeretnénk új embereket is toborozni, más csoportokat is elérni új arcokat megismerni. Ehhez viszont szükségünk van adományokra, ez egy figyelemfelhívó est lesz. 

A Laborról mit érdemes tudni? Miért különleges ez a hely? 

Nekem tavasztól része az életemnek a hely, voltam már korábban is ott egyszer kétszer. Egy helyi vállalkozás, adományokból fenntartott kávézó, itt nem csak a pénzbeni adományokról van szó, hanem bármi ami egy kávézó működéséhez kell pl cukor kávé tea ilyesmi. Azt gondolom, hogy adományokból fenn tartani bármilyen tevékenységet nagyon nehéz. Az esetek többségében hamar kudarcba fullad ez a dolog. Ez a hely viszont évek óta működik már. Ezt a vezetőnek Fekete Évának köszönheti, aki példaértékű amit tesz. Sok programjuk volt már például a Költészet napján is volt verselés amiben én is részt vettem. Nyár óta pedig az ottani film klubnak a tagja is vagyok, nagyon jó csapat alakult ki. Mondhatjuk, hogy kortalan. Idősebb korosztálytól az egészen ovis csoportokig megfordult már mindenki. Van egy mobil kávézó szolgáltatásuk is, amivel eseményekre járnak. Máriapócson a tacskó találkozón is kint voltak, valamint a pálya választási napon is találkozhattak a fiatalok velük. Igyekeznek sok helyen jelen lenni, és megismertetni a tevékenységüket az emberekkel. Ezért is bízom abban, hogy a huszonötödike sikeres lesz. Mindenkinek ajánlom, hiszen az ilyen esteken közösségek épülnek, barátságok kovácsolódnak. Szeretettel várunk minden verselőt és vers kedvelőt, vagy csak kikapcsolódni vágyót. Az esemény pedig Október 25.-én 19 órától  lesz Nyíregyháza Szarvas utca 1-3 szám alatt található Labor Caféban.  

Bálintnak köszönjük az újabb interjút, valamint sok sikert kíván az Inside csapata a továbbiakhoz. 

Szerkesztette: Balogh Claudia

Cecil tizenkilenc éves hajadon lányként került a gyárba, eleinte sápadt arca és fakó arcbőre miatt kerülték a fiúk. Nem volt valami kapós a körükben, de lehet hogy a túlontúl vékony alakja miatt nem nyerte el senki rokonszenvét. Messziről járt dolgozni a Nappal kelt és vele feküdt. Nehezen szokott hozzá, hogy napjai szótlanságba burkolózva teltek. 
Egy nap az ebédszünetben odalépett hozzá Tamás és egy faviccet mondott neki. Cecil hangos nevetésben tört ki, nevetése az ebédlőből is kihallatszott. Csodálkozva nézték, hogy vajon mi lelhette. Ettől a naptól kezdve mosolygósan járt a gépsorok között, és már nem a csöndes sápadt lány volt. Mindenkihez intézett egy két jó szót vagy dicséretet. Néha csatlakozott péntekenként a táncos mulatságokhoz melyre rendszerint hívták a munkatársnői. Tamás is hétről hétre hívta randevúra. Úgy tűnt, hogy szépen haladnak a dolgaik. Már páran a lánykérés ígéretéről beszélgettek. Egyik napról a másikra Cecil  elutasította a srác kérését arra hivatkozva, hogy otthon sok a tennivalója. Pár hét múlva a kérések elmaradtak, a meghívások is csökkentek. De Cecil mosolygása mit sem változott. Csendbe burkolóztak napjai, kissé sápadtabb és vékonyabb lett. Senki sem értette a mosolygásának a tárgyát, hiszen hétről hétre betegebbnek látszott. Néha egy két kolléganője aggódó faggatásba kezdet bár eredménytelenül. Cecil csak járt a sorok között szélesebbnél szélesebb mosollyal az arcán. 

Amikor arra gondolt, hogy édesapja egy héttel ezelőtt megpofozta csak mosolygott. Amikor az járt a fejében, hogy mennyi  bántó szót kapott és mennyi csúnyábbnál csúnyább jelzőt aggatott rá az anyja csak mosolygott. Amikor a sorsának megváltoztatásának lehetőségét dobta el magától, az az Tamást akkor is csak mosolygott. Amikor arra gondolt, hogy senki sem értheti meg a szívében felgyülemlett fájdalmak hadát mellyel már ő sem bír el csak mosolygott. Amikor korgó gyomorral éhesen sétált a helyére még szélesebb mosolyra húzódott a szája. Amikor arra gondolt, hogy haza megy azon a téli éjszakán a fűtetlen szobájába, és ma is vacsora nélkül fekszik majd le akkor is csak mosolygott. 

Egy nap Cecil már nem kelt a Nappal együtt, mert az éj leple alatt örök nyugalomra tért a marék gyógyszer miatt melyet végső elalvása előtt nyelt le. A gyárban futótűzként terjedt el Cecil öngyilkossága melyet senki sem értett. Mondogatták is: Pedig mindig csak mosolygott. 

Balogh Claudia 

Sziasztok! 

Íróként fontosnak tartom, hogy legyen nálam mindig egy füzet vagy egy kis notesz, amibe bármikor jegyzetelhetek. Tudom, hogy a mai világban már a telefonunkban is könnyedén tudunk jegyzetet készíteni de én már csak ilyen régimódi vagyok. Pár hete Londonban jártam, olyan sok cuki kiegészítőt láttam ám a poggyászomba nem fért volna el ha mindent felvásárolok. Viszont hoztam haza nektek is pár dolgot, amit most megnyerhettek. A nyeremények lent lesznek a képen. Egy heti tervező, két vastagabb jegyzet füzet, és egy három darabos füzet csomag. 

A blog inkább a facebookos oldalán pörög jobban, de szeretném ha még többen lennénk. Így a játék feltételei szorosan kapcsolódnak hozzá, melyek a következők:

-Lájkold az Inside facebook oldalát. 

-Oszd meg az oldalt. 

-Hívd meg az ismerőseidet is a játékra. 

A játék vége Augusztus huszadika. Mindenkinek sok sikert kívánok! 

A játék lezárult, a nyereményt Bodó Elizabeth nyerte. Gratulálunk neki! 

Ez a bejegyzés már évek óta benne van a pici kis lelkemben, és most valahogy nagyon kikívánkozott belőle. A blog tematikájához nem illik szorosan, de mégis megírom. 

A téma nem más mint a negatív szavak, mondatok ereje a lélekre. Biztosan veletek is volt már olyan, hogy bármit tesztek, mondtok vagy bármilyen is legyetek az mások számára rossz. A nemtetszésüket az emberek pedig olyan bunkó módon tudják kifejezni, hogy az már szinte lélek romboló. Szeretném leszögezni, hogy szeretem a hazámat. Szeretem, hogy magyar vagyok. Viszont éltem már külföldön, megismertem más kultúrákat is. Joggal mondhatom, hogy mi magyarok az a tipikus konzervatív és miért ne tartsam magamban azt ha nem tetszik a TE életedben valami. Tök mindegy, hogy mi az ami nem tetszik, amihez semmi közöm sincs akkor is elfogom mondani, akkor is belefogok szólni. És mivel nem tetszik, nem is fogom vissza magam. Ahogy megfogant a fröcsögés az agyamban rád is zúdítom.  

Ezzel sem lenne különösebb baja az embernek, de amikor már túl sok a "kaki" amit az ember nyakába öntenek, akkor már nem tudja elengedni a füle mellett. Akkor tele lesz a bili és jogos a kiakadás. Szóval bocsi de kiszállnál az életemből? Amúgy is mi közöd hozzá, hogy most milyen színű a hajam, mekkora a fenekem és kivel járok? Ha én boldog vagyok, ha én elégedett vagyok az életemmel akkor neked is legyen ez így jó. Mert engem sem fog érdekelni, hogy most éppen milyen fazonú a frizurád vagy mekkora a körmöd. Mert te viseled, a te életed a TE dolgod. Ha mindenki így gondolkozna, akkor talán kiegyensúlyozottabb emberek élnének ebben az országban is. 

Joggal merülhet fel a kérdés, hogy most akkor miről is szeretnék írni? Az elfogadásról, a toleranciáról? Igen, és igen és igen. Valamint arról, hogy álljunk le egymás kritizálásával. A mai elkorcsosult, felszínes kis világunkban megfeledkezünk arról, hogy milyen bántó lehet a kéretlen kritika, tanács vagy a magánjellegű kérdés. 

Nem beszélve a rengeteg előítéletről és sztereotípiáról. Mindig kinyílik a bicska a zsebemben ha azt látom, hogy olyan embereket bántanak akik kicsit másabbak az átlagnál. Ha meg feltűnően mernek önmaguk lenni, akkor szinte meghurcolják őket. Miért van erre szükség? 

A rengeteg elvárás közepén az ember lánya/fia már azt sem tudja, hogy minek és kinek feleljen meg. Rengetegen szoronganak, sok a stressz és hatalmas a megfelelési kényszer. 

Rossz látni, hogy merre tart a kis társadalmunk. Legközelebb ha valami sértőt, vagy negatívat akarsz mondani másnak, kérlek állj meg és gondolkozz. Gondolkozz, hogy tényleg szüksége van egy anorexiás lánynak arra a mondatra, hogy zörögnek a csontjaid. Egy kövér lánynak arra, hogy bálna vagy. Egy meddő párnak arra, hogy mikor lesz már gyereked. Egy homoszexuális embernek arra, hogy ez természet ellenes szóval dögölj meg. Egy alacsony embernek arra, hogy törpe vagy. Egy szőke hajúnak arra, hogy buta vagy. Egy nőnek arra, hogy kurva vagy. Egy férfinak, hogy még mindig anyáddal élsz. Sorolhatnám még ezeket a dolgokat, de a válasz az, hogy nem nincs szükség ezekre. Inkább arra, hogy ma is milyen szép a mosolyod. Vagy gratulálok az eredményeidhez. Vagy köszönöm a munkádat. De egy mosoly is többet ér, egy rosszalló tekintetnél vagy egy hangos kinevetés és mutogatás helyett. 

Írta: Balogh Claudia

Nem ismertem édesapámnál derekabb embert. Ő tudta mi a munka, az élet a becsület, meg a santus. Tavasztól őszig, reggeltől estig a földeken dolgozott, anyám csakugyan. Déltájt az állatokat a delelőre hajtották, ők pedig eszegetni kezdték a fák árnyékában a csikó tűzhelyben sült cipót, a kovászos uborkát és némi szalonkát. Haza is hoztak mindig a madárlátta elemózsiából. Hat kis kenyér pusztítót, öt fiút és egy lánykát neveltek.
Sose gondoltam volna, hogy belefeklelni fogok a szüleim akaratjába. Szájongás sem esett meg sosem. Mindég ildomos voltam a szüleimmel felé. De ahogy cseperedtem egy idő után, egyre több parasztlegény kocogtatott a kapumon. Andalogni kezdtem egy fiú iránt. Nem hittem, hogy Jancsi csak cicákol velem. Meg is történt a baj. Egyik dolgos nap után anyám rám nézett, és elsikította magát. 
-Azt a szégyenít, hát nézzenek oda. Juli te attakos hordó! Te családom fájdalma, te kapcarongy. Hát kivel feküdtél össze, amíg apád meg én ledolgozzuk a kenyérre valót? 

Megdöbbentett anyám szójárása. Attakos hordó? Meghízott a belem mostanában, de nem gondoltam volna, hogy áldott állapotba kerültem. Jancsi azt mondta, hogy nem lesz baj. Ő tudja, hogyan kell hálni rendesen. Tudta is, kigyúlt a az értelem a fejemben. Át lettem verve, de nagyon. 
Konok lettem, a szüleimnek azt vallottam, hogy nem ismertem azt a paraszt legényt. Nem falubeli, ne is keressék. 
Szomorú hónapok következtek, épp hogy megszületett gyermekem, apám eltávozott közülünk. 
Sanyarú hetek alatt megtudtam mi az az éhínség. A sparheltben alig volt tüzelő, a közeli erdőben hiába gyűjtögettük a lehullott gallyakat. Az igen csak kevésnek bizonyult. A tengeri csutka pár hét alatt elfogyott. Pedig csak akkor égett benne a tűz, ha a renben sütöttük a cipót. Vagy lencsét főztünk, esetleg burgonyát. 
Eleinte csak hús nem volt, aztán már más sem nagyon. A krumpli héját is megsütöttük, kis sóval jobb volt, mint a semmi. 
Korgó gyomorral, az éhínségtől csillogó szemekkel tekintettek rám az öcséim. Sose volt egyik sem egy nagy és erős ember, de az első tél amit apám nélkül töltöttünk megviselte őket. A pamlagról sem ébredt fel, először az egyik aztán a másik sem. A gyermekem is csak csüngött a mellemen mindhiába. Mivel én sem ettem a tejem is elapadt. Sajgott értük a szívem. 
A létszer mint valami lebedző cím csillegett a fejemben. A megoldást jómagam is ismertem. Kiismertettem anyámmal az unokája apjának a nevét. Megvallottam szégyeneimet. Így derült fény arra, hogy igazlott tény miszerint Jancsinak kötelezettségei vannak énirántam és a családom iránt. Olyan tettre kényszerítettek az elmúlt hónapok, amelyet nem akartam megtenni. De családfő nélkül nem taszíthattam a kis purgyékat az éhínségbe. 
Így levelet fogalmaztam, melyben megvallottam Jancsinak is a dolgot. Beszámoltam apám haláláról, gyermekünk születésérül. Bármennyire is rajtam volt a szégyen, a baj nagyobb volt. A büszkeségnél pedig fontosabb a család. Sajnálatos, hogy erre csak most jöttem rá. A szegénységnek íze van, amelyek a fájdalom a tehetetlenség a fázás és az a fajta gyomor üresség amikor már a gondolat tisztasága is felér egy darab pogácsával.

A levél melyben megkértem, hogy legyen tisztességes és vállalja föl a tettét, hamarosan meg is érkezett hozzá. Ő pedig úgy is tett ahogyan azt megkívánta a megözvegyült édesanyám, és én. 
Lakodalomról nem is álmodhattam, de egy szegényes vacsorára azért jutott a gyertyafénynél. A tél elmúlt, a munka újra elkezdődött. Eztán én jártam és Jancsi dolgozni a földekre, egyik másik öcsém is amikor megtermett férfi vált belőlük. 
Nem ismertem édesapámnál derekabb embert, csak a gyermekem apját a Jancsit. 

Írta: Balogh Claudia