Pár perccel ezelőtt még a takarón nyújtózott nyurga és izmos teste. Testén itt ott tintával kivarrt hegek húzódtak. Ahogyan ujjaim hegyével végig simítottam rajta éreztem a bőrének azon részei egyenetlenek voltak. Haja rövidre nyírt szinte már kopasz és éj fekete volt, zöld szemeivel tökéletes kontrasztban állt. Szuszogása nyugodt és egyenletes volt, igazából csak akkor aludt zavartan ha lefekvés előtt nagyon belakmározott, vagy ha hosszú időn keresztül nem látott. Ami az utóbbi időben egyre gyakrabban következett be. Nem volt olyan, hogy ő és én idő, mert a közös perceinkhez mindig lopva jutottunk. Olyan voltam az életében mint egy szellem, hol megjelentem hol eltűntem. Ez az ellentétes dimenzióinknak köszönhető volt, én csak akkor létezhettem az övében ha nagyon nagy szüksége volt rám. Gyakran már csak akkor érkeztem meg, amikor a lelke teljesen romokban volt, ő pedig csak evickélt a lélek felszínén. Olyankor mindig a karjaimba vettem, átöleltem két nagy szárnyammal és ringattam. Ringattam addig amíg a viharfelhők el nem vonultak a testéből. De minél több időt töltöttem vele, ő annál erősebb lett. Így egyre kevesebbszer lett rám szüksége. Már másfél éve ismerem Kellant, először nem én voltam a védőangyala, kezdő angyalként nem kaphattunk védencet. Csak más teljes rangú angyaloknak segíthettünk. Én Ezekiel angyal mellett voltam gyakornok, Ezekiel volt Kellan védő angyala születésétől kezdve. Ő egy nagyon erős és öreg angyal volt, több védencével is foglalkozott egyszerre. Erre csak nagyon kevés angyal volt képes, leginkább azért mert a dimenziók közötti vándorlás fizikailag nagyon megterhelő, ahhoz viszont elengedhetetlen, hogy a védencekkel kapcsolatba lépjünk. Ez lett Ezekiel veszte, túl terhelődött egy védence pedig idő előtt meghalt. Azok akiknek volt gyakornok angyaluk mint Kellannak is ők túl élték. Ha a védőangyalod meghal, és nincs még kijelölve másik akkor akár egy másodperc is elegendő a sorsod átformálódásához, az pedig szinte biztos halálhoz vezet. Az angyalok arra hivatottak, hogy megakadályozzák az idő előtti halált. Védelmet nyújtsanak minden olyan helyzetben, ami nem csak a testi de a lelki halálhoz vezethet. A lelki halálnál nincsen rosszabb, hiszen akkor az ördög kezébe kerül a lelked. A jó ösvényről a rosszra tévedsz. Lucifer bűnök elkövetésére ösztönöz, amivel később ha a tested is meghal a pokolba taszítja a lelked. Míg mi angyalok azért óvunk és védünk, hogy halálod után ha tiszta marad a lelked akkor angyal lehess. 

Kellant gyakran megcsapta az öngyilkosság sötét gondolata, voltak hónapok amikor teljesen elkerülték, volt amikor minden héten körbeölelték. Eleinte nem vett rólam tudomást, hiszen nem is látott, de nem is érzékelt. Egyszer már majdnem megkísérelte az öngyilkosságot, egy pengét tartott a csuklójához vágni készült ám egy másodpercre elbizonytalanodott. Akkor érkeztem meg, abban a másodpercben. Kivertem kezéből a pengét, ő pedig megijedt. Az emberek számára láthatatlanok vagyunk, addig a percig amíg rá nem jönnek, hogy valami természetfeletti lény van a közelükben. Sokan szellemeknek hisznek, pedig szellemek nem is léteznek. Ez volt az első alkalom, hogy érzékelt engem. Egy másodpercre, pedig láthatóvá is váltam. A félelme, hogy nincsen egyedül megnyitotta a harmadik szemét. A harmadik szem a spirituális látást teszi lehetővé, így láthatnak a földiek. Általában csak suttogunk a védenceinkhez, így befolyásoljuk őket a helyes irány követésére. Ám, ha nagy a baj közbe is avatkozunk tettekkel, ilyen volt a pengés dolog is. De vannak helyzetek amikor pajzsként védelmezzük őket, tompítunk egy egy ütést vagy zuhanást. Alapvetően titokban kell tartanunk a létezésünk, ám ha lebukunk nem számít törvény szegésnek. Viszont nem lehet kötődés angyal és földi között. A kötödés pedig a romantikus kapcsolatokra értendő. 

Kellan idővel rájött, hogyan láthat engem, később pedig már nem csak suttogtam hozzá hanem beszéltem is. Gyakran maradtam mellette azután is amikor már nem volt rám szüksége. Néztem ahogyan alszik, a felsőteste ütemesen mozgott fel és le, fel és le. Ő eszembe juttatta mennyire is hiányzik az emberi lét, a lélegzés, az evés, a nevetés és a szerelem. Ahogyan figyeltem a kulcscsontja alatt kirajzolódó tetoválást emlékképek villantak be az emberi életemről. Amikor angyalokká vállunk a földi emlékeinket mélyre temetjük, hogy ne védelmezzük a szeretteinket akiknek eljött az idejük. 

A tetoválás ismerős volt, pedig ez egy új szerzemény. Minél inkább néztem, annál több kép kocka ugrott be. Elmegyek egy tetováló szalonba, egy pontosvesszőt varratok magamra melynek a pont helyére egy szívet kérek. Fogok egy ismerős kezet, egy váll melyen egy pajzs tetoválás van. Egy éj fekete haj egy zöld szempár. A következő kép már egy jól ismert helyen játszódik, jobban kirajzolódik ez az emlék. Kellan szobájában, épp birkózunk de nincsenek szárnyaim. Kellan a hátán fekszik, én a hasán ülök egymás kezébe kapaszkodunk és próbálom az ágyon tartani. De ő erősebb nálam, egy hirtelen mozdulattal fölém kerül én pedig alá. Közelebb hajol, azokkal a csodálatos mosolygó szemekkel nézz rám és megcsókol. Lassan simogatni kezdi a vállam a hasam. Megszabadít a ruháimtól, egy kicsit incselkedik aztán utat enged mohó ajkaimnak, hogy felfedezhessem a testét. Úgy olvadtunk egymásba, mintha erre születtünk volna. Tökéletes összhangban mozgott a csípőnk, a kezeink ahogyan siklottak egymás bőrén.   Ezután egy újabb kép kezdődik, esik az eső és rohanok az utca szélén mert a járda járhatatlan. A hátam mögött két óriási fénycsóva jelenik meg, fékek csikorgását hallom aztán egy csattanást. Fémes ízt érzek a számban, az arcomon a hideg esőt. Fáradt vagyok és elalszom egy másodpercre...

Távolodok az ágyból, a szobából ebből a dimenzióból ahol Kellan van. A búcsúzás pillanatai mindig nehezek, a kulcscsontom alatt meglapuló  kis tetoválásból a tinta a szívemig hatol, mélyebbre, annál is mélyebbre szinte az egész lényemet átitatja. Kérdések sokasága tolongott a fejemben, miért lehettem Kellan angyala? Ő miért nem ismert fel mikor látott? És most vajon hová visznek az égiek? 

Balogh Claudia