Fogadásokat kötöttünk, hogy az ég zöld a fű meg kék. A madarak éjjel és nem nappal repülnek. A nap borzolja a tollukat a szél meg melengeti őket. Tudtam, hogy csacska fogadások ezek. Lehettem bármilyen tárgyilagos is, ha rólad volt szó szállt a képzeletem. Vártam a hétfőket az újabb fogadásokat, a lökött poénokat. Egyszer abban akartál fogadni, hogy a hazafelé vezető úton merem e fogni a kezed. Csak akkor nyerek ha végig fogom. A metró állomásig, a két megállón keresztül végül a tíz perces séta alatt végig fogtam a kezed. Minden egyes játékban nyerni akartam. Egy héttel később egy őrült fogadást tettél, hogy felmászok e veled a suli mögötti magas dombra. Asztmás vagyok, te ezt jól tudtad ezért nyereményt ajánlottál. Egy puszit nyertem, mert felmásztam veled. Ez volt az első alkalom, hogy komolynak éreztem a fogadást. Hiszen tétje volt, és nem is akármilyen. 

Ezután két hétig nem jöttél az iskolába, harmadik héten megjelentél kicsit furcsa voltál. Sápadt és fáradtnak tűntél. Nap végén odamentem hozzád, hogy fogadást ajánljak. Ha hazafelé végig fogod a kezem este átviszem az összes bepótolni valót. És te fogtad a kezem végig, bár izzadt a tenyered és néha megcsúszott a kezed de nem engedted el az enyémet. Este amikor átmentem hozzád azt mondtad, hogy ezentúl nem jössz iskolába mert magántanuló leszel. Beteg vagy, és egy hosszú kezelés vár rád. Megegyeztünk, hogy minden pénteken meglátogatlak és együtt tanulunk majd. Fogadást kötöttünk, hogy meggyógyulsz a tétje pedig egy randi volt. 

Heteken keresztül nem kötöttünk újabb fogadást, de minden pénteken ragyogó mosollyal vártál és azzal is búcsúztál el. Úgy tűnt egy darabig, hogy szépen gyógyulsz. Soha nem adtad jelét annak, hogy rosszul lennél. Vártuk a napot amikor elhagyhatod a kórházat, és elmehetünk randizni. Egyik nap abban akartál fogadni, hogy hány hétig bírom ki, hogy ne látogassalak meg. Furcsának találtam, de belementem. Titkon azt reméltem, hogy meggyógyultál és hétfőn már az iskolában látlak viszont. De nem jöttél, és a következő héten sem. Csütörtökön úgy döntöttem, hogy elég volt ebből a fogadásból ez egy nagyon buta játék és bemegyek hozzád. Útban a kórház felé vettem kettő csokis pudingos fánkot a vesztesek eledelét, vigaszképp magamnak egyet és neked  is egyet. Tudtam, hogy ez lesz az első fogadás amit elvesztek, de nem érdekelt. A folyosón a kórtermed előtt ott ültek a szüleid, anyukádnak kisírt szemei a fáradt arca megrémisztett. Lehet már későn jöttem? 

Azt mondta, hogy pár hete áttéteket találtak nálad. Erősebb kezelést kaptál, de úgy tűnik nem reagálsz jól rá. Mérges lettem, hihetetlenül haragudtam rád. Hiszen megértettem a fogadás miértjét, nem akartad azt hogy lássam hogyan múlsz el. De egyben azt is el akartad venni tőlem, hogy elbúcsúzzak. Végül bementem hozzád, és azt mondtam hogy vesztettem és ezért most már mindennap be kell jönnöm hozzád. Kereken három hétig mindennap ott ültem az ágyad szélén és fogadásokat kötöttünk, hogy az ég zöld a fű meg kék. 

Balogh Claudia

Mindig lassabban sétált amikor meglátott, tekintete kereste az enyémet. Ha tekintetünk találkozott akkor ajkaival formázott egy halk sziát. Bár sokszor inkább volt ez az aprócska gesztus hangtalan, ami mindig mosolyra fakasztott. Nem tudtam eldönteni sokáig, hogy ennyire visszahúzódó vagy pedig egyszerűen csak nem akarja, hogy mások meghallják a köszöntést. Nem is tehettem volna mást, mint mosolyogni a dolgon. Hiszen ki az aki ennyire nagy feneket kerít egy ilyen kis dolognak?

Szokták mondani, hogy szem a lélek tükre. Valóban így van, egy egy tekintetből sok mindent megtudhatunk. Az adott ember érzéseiről, jelleméről vagy szándékáról. 

Az övében eleinte izgatottságot láttam, vegyítve egy kis kíváncsisággal. Később csodálatot, elismerést és némi vágyat. Aztán csintalanságot, és azt a tipikus kis sunyiságot ami egy egy közös kis titok mögött lappang. Voltak napok hetek, amikor csak ürességet, fáradtságot. Hanyagul odavetettséget: Igen, látlak de most más gondom is van. 

Aztán később vágyakozást, amikor hosszú időn keresztül nem találkozott a tekintetünk. Gyermeki ábrándos tekintete, ami pont olyan volt mint mikor egy gyerek az anyjára néz. Mielőtt cukorkáért könyörög a sarki boltban. Igazából, inkább egy gyereknek vagy kis suhancnak tekintettem őt eleinte, mintsem férfinak. De mégis izgatottság fogott el, amikor arra tévedt amerre én is jártam. Kíváncsi voltam vajon ő is csak egy fruskának lát engem, vagy inkább egy nőnek. 

Ezért miden alkalmat megragadtam, hogy többet fürkészhessem a szemeit. Hosszabb szemkontaktust tartottam vele, egy idő után ha mögöttem volt is éreztem a tekintetét magamon. Így ha egymás közelében voltunk, időről időre tekintetünk összefonódott. Már nem is tudom, hogy ki kezdte a másikat bámulni. Ő engem vagy én őt. De akárhányszor ránéztem, mindig tágra nyílt tekintetével találtam szembe magam. 

Ha rossz hangulatom volt, inkább kerültem a kontaktust. Elhanyagoltam a kis rituálénkat, a hangtalan sziákat, a szüntelen bámulást, az apró flörtöket. Ő viszont kitartóan pásztázott mindig, így nehezebb napjaim után széles mosolysom társult a megszokott dolgainkhoz. Egy olyasfajta ami melegséggel tölti el a másikat, ha látja. Egy olyan támaszpont ami azt sugallja, hogy minden rendben van. Hosszú hónapok teltek el, sok egymásra nézés amit rengeteg szia követett és az én széles mosolyom valamint az ő csillogóvá vált pupillája.

Vágyakozás, kíváncsiság, vidámság, bánat, lehangoltság, remény, szerelem, vágy, törődés, a viszontlátás öröme. Ezek csak néhányak a tekinteteink sokaságából, a kis titkainkból. 

Írta: Balogh Claudia