Ez a bejegyzés már évek óta benne van a pici kis lelkemben, és most valahogy nagyon kikívánkozott belőle. A blog tematikájához nem illik szorosan, de mégis megírom. 

A téma nem más mint a negatív szavak, mondatok ereje a lélekre. Biztosan veletek is volt már olyan, hogy bármit tesztek, mondtok vagy bármilyen is legyetek az mások számára rossz. A nemtetszésüket az emberek pedig olyan bunkó módon tudják kifejezni, hogy az már szinte lélek romboló. Szeretném leszögezni, hogy szeretem a hazámat. Szeretem, hogy magyar vagyok. Viszont éltem már külföldön, megismertem más kultúrákat is. Joggal mondhatom, hogy mi magyarok az a tipikus konzervatív és miért ne tartsam magamban azt ha nem tetszik a TE életedben valami. Tök mindegy, hogy mi az ami nem tetszik, amihez semmi közöm sincs akkor is elfogom mondani, akkor is belefogok szólni. És mivel nem tetszik, nem is fogom vissza magam. Ahogy megfogant a fröcsögés az agyamban rád is zúdítom.  

Ezzel sem lenne különösebb baja az embernek, de amikor már túl sok a "kaki" amit az ember nyakába öntenek, akkor már nem tudja elengedni a füle mellett. Akkor tele lesz a bili és jogos a kiakadás. Szóval bocsi de kiszállnál az életemből? Amúgy is mi közöd hozzá, hogy most milyen színű a hajam, mekkora a fenekem és kivel járok? Ha én boldog vagyok, ha én elégedett vagyok az életemmel akkor neked is legyen ez így jó. Mert engem sem fog érdekelni, hogy most éppen milyen fazonú a frizurád vagy mekkora a körmöd. Mert te viseled, a te életed a TE dolgod. Ha mindenki így gondolkozna, akkor talán kiegyensúlyozottabb emberek élnének ebben az országban is. 

Joggal merülhet fel a kérdés, hogy most akkor miről is szeretnék írni? Az elfogadásról, a toleranciáról? Igen, és igen és igen. Valamint arról, hogy álljunk le egymás kritizálásával. A mai elkorcsosult, felszínes kis világunkban megfeledkezünk arról, hogy milyen bántó lehet a kéretlen kritika, tanács vagy a magánjellegű kérdés. 

Nem beszélve a rengeteg előítéletről és sztereotípiáról. Mindig kinyílik a bicska a zsebemben ha azt látom, hogy olyan embereket bántanak akik kicsit másabbak az átlagnál. Ha meg feltűnően mernek önmaguk lenni, akkor szinte meghurcolják őket. Miért van erre szükség? 

A rengeteg elvárás közepén az ember lánya/fia már azt sem tudja, hogy minek és kinek feleljen meg. Rengetegen szoronganak, sok a stressz és hatalmas a megfelelési kényszer. 

Rossz látni, hogy merre tart a kis társadalmunk. Legközelebb ha valami sértőt, vagy negatívat akarsz mondani másnak, kérlek állj meg és gondolkozz. Gondolkozz, hogy tényleg szüksége van egy anorexiás lánynak arra a mondatra, hogy zörögnek a csontjaid. Egy kövér lánynak arra, hogy bálna vagy. Egy meddő párnak arra, hogy mikor lesz már gyereked. Egy homoszexuális embernek arra, hogy ez természet ellenes szóval dögölj meg. Egy alacsony embernek arra, hogy törpe vagy. Egy szőke hajúnak arra, hogy buta vagy. Egy nőnek arra, hogy kurva vagy. Egy férfinak, hogy még mindig anyáddal élsz. Sorolhatnám még ezeket a dolgokat, de a válasz az, hogy nem nincs szükség ezekre. Inkább arra, hogy ma is milyen szép a mosolyod. Vagy gratulálok az eredményeidhez. Vagy köszönöm a munkádat. De egy mosoly is többet ér, egy rosszalló tekintetnél vagy egy hangos kinevetés és mutogatás helyett. 

Írta: Balogh Claudia