Cecil tizenkilenc éves hajadon lányként került a gyárba, eleinte sápadt arca és fakó arcbőre miatt kerülték a fiúk. Nem volt valami kapós a körükben, de lehet hogy a túlontúl vékony alakja miatt nem nyerte el senki rokonszenvét. Messziről járt dolgozni a Nappal kelt és vele feküdt. Nehezen szokott hozzá, hogy napjai szótlanságba burkolózva teltek.
Egy nap az ebédszünetben odalépett hozzá Tamás és egy faviccet mondott neki. Cecil hangos nevetésben tört ki, nevetése az ebédlőből is kihallatszott. Csodálkozva nézték, hogy vajon mi lelhette. Ettől a naptól kezdve mosolygósan járt a gépsorok között, és már nem a csöndes sápadt lány volt. Mindenkihez intézett egy két jó szót vagy dicséretet. Néha csatlakozott péntekenként a táncos mulatságokhoz melyre rendszerint hívták a munkatársnői. Tamás is hétről hétre hívta randevúra. Úgy tűnt, hogy szépen haladnak a dolgaik. Már páran a lánykérés ígéretéről beszélgettek. Egyik napról a másikra Cecil elutasította a srác kérését arra hivatkozva, hogy otthon sok a tennivalója. Pár hét múlva a kérések elmaradtak, a meghívások is csökkentek. De Cecil mosolygása mit sem változott. Csendbe burkolóztak napjai, kissé sápadtabb és vékonyabb lett. Senki sem értette a mosolygásának a tárgyát, hiszen hétről hétre betegebbnek látszott. Néha egy két kolléganője aggódó faggatásba kezdet bár eredménytelenül. Cecil csak járt a sorok között szélesebbnél szélesebb mosollyal az arcán.
Amikor arra gondolt, hogy édesapja egy héttel ezelőtt megpofozta csak mosolygott. Amikor az járt a fejében, hogy mennyi bántó szót kapott és mennyi csúnyábbnál csúnyább jelzőt aggatott rá az anyja csak mosolygott. Amikor a sorsának megváltoztatásának lehetőségét dobta el magától, az az Tamást akkor is csak mosolygott. Amikor arra gondolt, hogy senki sem értheti meg a szívében felgyülemlett fájdalmak hadát mellyel már ő sem bír el csak mosolygott. Amikor korgó gyomorral éhesen sétált a helyére még szélesebb mosolyra húzódott a szája. Amikor arra gondolt, hogy haza megy azon a téli éjszakán a fűtetlen szobájába, és ma is vacsora nélkül fekszik majd le akkor is csak mosolygott.
Egy nap Cecil már nem kelt a Nappal együtt, mert az éj leple alatt örök nyugalomra tért a marék gyógyszer miatt melyet végső elalvása előtt nyelt le. A gyárban futótűzként terjedt el Cecil öngyilkossága melyet senki sem értett. Mondogatták is: Pedig mindig csak mosolygott.
Balogh Claudia
