Fogadásokat kötöttünk, hogy az ég zöld a fű meg kék. A madarak éjjel és nem nappal repülnek. A nap borzolja a tollukat a szél meg melengeti őket. Tudtam, hogy csacska fogadások ezek. Lehettem bármilyen tárgyilagos is, ha rólad volt szó szállt a képzeletem. Vártam a hétfőket az újabb fogadásokat, a lökött poénokat. Egyszer abban akartál fogadni, hogy a hazafelé vezető úton merem e fogni a kezed. Csak akkor nyerek ha végig fogom. A metró állomásig, a két megállón keresztül végül a tíz perces séta alatt végig fogtam a kezed. Minden egyes játékban nyerni akartam. Egy héttel később egy őrült fogadást tettél, hogy felmászok e veled a suli mögötti magas dombra. Asztmás vagyok, te ezt jól tudtad ezért nyereményt ajánlottál. Egy puszit nyertem, mert felmásztam veled. Ez volt az első alkalom, hogy komolynak éreztem a fogadást. Hiszen tétje volt, és nem is akármilyen. 

Ezután két hétig nem jöttél az iskolába, harmadik héten megjelentél kicsit furcsa voltál. Sápadt és fáradtnak tűntél. Nap végén odamentem hozzád, hogy fogadást ajánljak. Ha hazafelé végig fogod a kezem este átviszem az összes bepótolni valót. És te fogtad a kezem végig, bár izzadt a tenyered és néha megcsúszott a kezed de nem engedted el az enyémet. Este amikor átmentem hozzád azt mondtad, hogy ezentúl nem jössz iskolába mert magántanuló leszel. Beteg vagy, és egy hosszú kezelés vár rád. Megegyeztünk, hogy minden pénteken meglátogatlak és együtt tanulunk majd. Fogadást kötöttünk, hogy meggyógyulsz a tétje pedig egy randi volt. 

Heteken keresztül nem kötöttünk újabb fogadást, de minden pénteken ragyogó mosollyal vártál és azzal is búcsúztál el. Úgy tűnt egy darabig, hogy szépen gyógyulsz. Soha nem adtad jelét annak, hogy rosszul lennél. Vártuk a napot amikor elhagyhatod a kórházat, és elmehetünk randizni. Egyik nap abban akartál fogadni, hogy hány hétig bírom ki, hogy ne látogassalak meg. Furcsának találtam, de belementem. Titkon azt reméltem, hogy meggyógyultál és hétfőn már az iskolában látlak viszont. De nem jöttél, és a következő héten sem. Csütörtökön úgy döntöttem, hogy elég volt ebből a fogadásból ez egy nagyon buta játék és bemegyek hozzád. Útban a kórház felé vettem kettő csokis pudingos fánkot a vesztesek eledelét, vigaszképp magamnak egyet és neked  is egyet. Tudtam, hogy ez lesz az első fogadás amit elvesztek, de nem érdekelt. A folyosón a kórtermed előtt ott ültek a szüleid, anyukádnak kisírt szemei a fáradt arca megrémisztett. Lehet már későn jöttem? 

Azt mondta, hogy pár hete áttéteket találtak nálad. Erősebb kezelést kaptál, de úgy tűnik nem reagálsz jól rá. Mérges lettem, hihetetlenül haragudtam rád. Hiszen megértettem a fogadás miértjét, nem akartad azt hogy lássam hogyan múlsz el. De egyben azt is el akartad venni tőlem, hogy elbúcsúzzak. Végül bementem hozzád, és azt mondtam hogy vesztettem és ezért most már mindennap be kell jönnöm hozzád. Kereken három hétig mindennap ott ültem az ágyad szélén és fogadásokat kötöttünk, hogy az ég zöld a fű meg kék. 

Balogh Claudia

Mindig lassabban sétált amikor meglátott, tekintete kereste az enyémet. Ha tekintetünk találkozott akkor ajkaival formázott egy halk sziát. Bár sokszor inkább volt ez az aprócska gesztus hangtalan, ami mindig mosolyra fakasztott. Nem tudtam eldönteni sokáig, hogy ennyire visszahúzódó vagy pedig egyszerűen csak nem akarja, hogy mások meghallják a köszöntést. Nem is tehettem volna mást, mint mosolyogni a dolgon. Hiszen ki az aki ennyire nagy feneket kerít egy ilyen kis dolognak?

Szokták mondani, hogy szem a lélek tükre. Valóban így van, egy egy tekintetből sok mindent megtudhatunk. Az adott ember érzéseiről, jelleméről vagy szándékáról. 

Az övében eleinte izgatottságot láttam, vegyítve egy kis kíváncsisággal. Később csodálatot, elismerést és némi vágyat. Aztán csintalanságot, és azt a tipikus kis sunyiságot ami egy egy közös kis titok mögött lappang. Voltak napok hetek, amikor csak ürességet, fáradtságot. Hanyagul odavetettséget: Igen, látlak de most más gondom is van. 

Aztán később vágyakozást, amikor hosszú időn keresztül nem találkozott a tekintetünk. Gyermeki ábrándos tekintete, ami pont olyan volt mint mikor egy gyerek az anyjára néz. Mielőtt cukorkáért könyörög a sarki boltban. Igazából, inkább egy gyereknek vagy kis suhancnak tekintettem őt eleinte, mintsem férfinak. De mégis izgatottság fogott el, amikor arra tévedt amerre én is jártam. Kíváncsi voltam vajon ő is csak egy fruskának lát engem, vagy inkább egy nőnek. 

Ezért miden alkalmat megragadtam, hogy többet fürkészhessem a szemeit. Hosszabb szemkontaktust tartottam vele, egy idő után ha mögöttem volt is éreztem a tekintetét magamon. Így ha egymás közelében voltunk, időről időre tekintetünk összefonódott. Már nem is tudom, hogy ki kezdte a másikat bámulni. Ő engem vagy én őt. De akárhányszor ránéztem, mindig tágra nyílt tekintetével találtam szembe magam. 

Ha rossz hangulatom volt, inkább kerültem a kontaktust. Elhanyagoltam a kis rituálénkat, a hangtalan sziákat, a szüntelen bámulást, az apró flörtöket. Ő viszont kitartóan pásztázott mindig, így nehezebb napjaim után széles mosolysom társult a megszokott dolgainkhoz. Egy olyasfajta ami melegséggel tölti el a másikat, ha látja. Egy olyan támaszpont ami azt sugallja, hogy minden rendben van. Hosszú hónapok teltek el, sok egymásra nézés amit rengeteg szia követett és az én széles mosolyom valamint az ő csillogóvá vált pupillája.

Vágyakozás, kíváncsiság, vidámság, bánat, lehangoltság, remény, szerelem, vágy, törődés, a viszontlátás öröme. Ezek csak néhányak a tekinteteink sokaságából, a kis titkainkból. 

Írta: Balogh Claudia 

Pár perccel ezelőtt még a takarón nyújtózott nyurga és izmos teste. Testén itt ott tintával kivarrt hegek húzódtak. Ahogyan ujjaim hegyével végig simítottam rajta éreztem a bőrének azon részei egyenetlenek voltak. Haja rövidre nyírt szinte már kopasz és éj fekete volt, zöld szemeivel tökéletes kontrasztban állt. Szuszogása nyugodt és egyenletes volt, igazából csak akkor aludt zavartan ha lefekvés előtt nagyon belakmározott, vagy ha hosszú időn keresztül nem látott. Ami az utóbbi időben egyre gyakrabban következett be. Nem volt olyan, hogy ő és én idő, mert a közös perceinkhez mindig lopva jutottunk. Olyan voltam az életében mint egy szellem, hol megjelentem hol eltűntem. Ez az ellentétes dimenzióinknak köszönhető volt, én csak akkor létezhettem az övében ha nagyon nagy szüksége volt rám. Gyakran már csak akkor érkeztem meg, amikor a lelke teljesen romokban volt, ő pedig csak evickélt a lélek felszínén. Olyankor mindig a karjaimba vettem, átöleltem két nagy szárnyammal és ringattam. Ringattam addig amíg a viharfelhők el nem vonultak a testéből. De minél több időt töltöttem vele, ő annál erősebb lett. Így egyre kevesebbszer lett rám szüksége. Már másfél éve ismerem Kellant, először nem én voltam a védőangyala, kezdő angyalként nem kaphattunk védencet. Csak más teljes rangú angyaloknak segíthettünk. Én Ezekiel angyal mellett voltam gyakornok, Ezekiel volt Kellan védő angyala születésétől kezdve. Ő egy nagyon erős és öreg angyal volt, több védencével is foglalkozott egyszerre. Erre csak nagyon kevés angyal volt képes, leginkább azért mert a dimenziók közötti vándorlás fizikailag nagyon megterhelő, ahhoz viszont elengedhetetlen, hogy a védencekkel kapcsolatba lépjünk. Ez lett Ezekiel veszte, túl terhelődött egy védence pedig idő előtt meghalt. Azok akiknek volt gyakornok angyaluk mint Kellannak is ők túl élték. Ha a védőangyalod meghal, és nincs még kijelölve másik akkor akár egy másodperc is elegendő a sorsod átformálódásához, az pedig szinte biztos halálhoz vezet. Az angyalok arra hivatottak, hogy megakadályozzák az idő előtti halált. Védelmet nyújtsanak minden olyan helyzetben, ami nem csak a testi de a lelki halálhoz vezethet. A lelki halálnál nincsen rosszabb, hiszen akkor az ördög kezébe kerül a lelked. A jó ösvényről a rosszra tévedsz. Lucifer bűnök elkövetésére ösztönöz, amivel később ha a tested is meghal a pokolba taszítja a lelked. Míg mi angyalok azért óvunk és védünk, hogy halálod után ha tiszta marad a lelked akkor angyal lehess. 

Kellant gyakran megcsapta az öngyilkosság sötét gondolata, voltak hónapok amikor teljesen elkerülték, volt amikor minden héten körbeölelték. Eleinte nem vett rólam tudomást, hiszen nem is látott, de nem is érzékelt. Egyszer már majdnem megkísérelte az öngyilkosságot, egy pengét tartott a csuklójához vágni készült ám egy másodpercre elbizonytalanodott. Akkor érkeztem meg, abban a másodpercben. Kivertem kezéből a pengét, ő pedig megijedt. Az emberek számára láthatatlanok vagyunk, addig a percig amíg rá nem jönnek, hogy valami természetfeletti lény van a közelükben. Sokan szellemeknek hisznek, pedig szellemek nem is léteznek. Ez volt az első alkalom, hogy érzékelt engem. Egy másodpercre, pedig láthatóvá is váltam. A félelme, hogy nincsen egyedül megnyitotta a harmadik szemét. A harmadik szem a spirituális látást teszi lehetővé, így láthatnak a földiek. Általában csak suttogunk a védenceinkhez, így befolyásoljuk őket a helyes irány követésére. Ám, ha nagy a baj közbe is avatkozunk tettekkel, ilyen volt a pengés dolog is. De vannak helyzetek amikor pajzsként védelmezzük őket, tompítunk egy egy ütést vagy zuhanást. Alapvetően titokban kell tartanunk a létezésünk, ám ha lebukunk nem számít törvény szegésnek. Viszont nem lehet kötődés angyal és földi között. A kötödés pedig a romantikus kapcsolatokra értendő. 

Kellan idővel rájött, hogyan láthat engem, később pedig már nem csak suttogtam hozzá hanem beszéltem is. Gyakran maradtam mellette azután is amikor már nem volt rám szüksége. Néztem ahogyan alszik, a felsőteste ütemesen mozgott fel és le, fel és le. Ő eszembe juttatta mennyire is hiányzik az emberi lét, a lélegzés, az evés, a nevetés és a szerelem. Ahogyan figyeltem a kulcscsontja alatt kirajzolódó tetoválást emlékképek villantak be az emberi életemről. Amikor angyalokká vállunk a földi emlékeinket mélyre temetjük, hogy ne védelmezzük a szeretteinket akiknek eljött az idejük. 

A tetoválás ismerős volt, pedig ez egy új szerzemény. Minél inkább néztem, annál több kép kocka ugrott be. Elmegyek egy tetováló szalonba, egy pontosvesszőt varratok magamra melynek a pont helyére egy szívet kérek. Fogok egy ismerős kezet, egy váll melyen egy pajzs tetoválás van. Egy éj fekete haj egy zöld szempár. A következő kép már egy jól ismert helyen játszódik, jobban kirajzolódik ez az emlék. Kellan szobájában, épp birkózunk de nincsenek szárnyaim. Kellan a hátán fekszik, én a hasán ülök egymás kezébe kapaszkodunk és próbálom az ágyon tartani. De ő erősebb nálam, egy hirtelen mozdulattal fölém kerül én pedig alá. Közelebb hajol, azokkal a csodálatos mosolygó szemekkel nézz rám és megcsókol. Lassan simogatni kezdi a vállam a hasam. Megszabadít a ruháimtól, egy kicsit incselkedik aztán utat enged mohó ajkaimnak, hogy felfedezhessem a testét. Úgy olvadtunk egymásba, mintha erre születtünk volna. Tökéletes összhangban mozgott a csípőnk, a kezeink ahogyan siklottak egymás bőrén.   Ezután egy újabb kép kezdődik, esik az eső és rohanok az utca szélén mert a járda járhatatlan. A hátam mögött két óriási fénycsóva jelenik meg, fékek csikorgását hallom aztán egy csattanást. Fémes ízt érzek a számban, az arcomon a hideg esőt. Fáradt vagyok és elalszom egy másodpercre...

Távolodok az ágyból, a szobából ebből a dimenzióból ahol Kellan van. A búcsúzás pillanatai mindig nehezek, a kulcscsontom alatt meglapuló  kis tetoválásból a tinta a szívemig hatol, mélyebbre, annál is mélyebbre szinte az egész lényemet átitatja. Kérdések sokasága tolongott a fejemben, miért lehettem Kellan angyala? Ő miért nem ismert fel mikor látott? És most vajon hová visznek az égiek? 

Balogh Claudia

Cecil tizenkilenc éves hajadon lányként került a gyárba, eleinte sápadt arca és fakó arcbőre miatt kerülték a fiúk. Nem volt valami kapós a körükben, de lehet hogy a túlontúl vékony alakja miatt nem nyerte el senki rokonszenvét. Messziről járt dolgozni a Nappal kelt és vele feküdt. Nehezen szokott hozzá, hogy napjai szótlanságba burkolózva teltek. 
Egy nap az ebédszünetben odalépett hozzá Tamás és egy faviccet mondott neki. Cecil hangos nevetésben tört ki, nevetése az ebédlőből is kihallatszott. Csodálkozva nézték, hogy vajon mi lelhette. Ettől a naptól kezdve mosolygósan járt a gépsorok között, és már nem a csöndes sápadt lány volt. Mindenkihez intézett egy két jó szót vagy dicséretet. Néha csatlakozott péntekenként a táncos mulatságokhoz melyre rendszerint hívták a munkatársnői. Tamás is hétről hétre hívta randevúra. Úgy tűnt, hogy szépen haladnak a dolgaik. Már páran a lánykérés ígéretéről beszélgettek. Egyik napról a másikra Cecil  elutasította a srác kérését arra hivatkozva, hogy otthon sok a tennivalója. Pár hét múlva a kérések elmaradtak, a meghívások is csökkentek. De Cecil mosolygása mit sem változott. Csendbe burkolóztak napjai, kissé sápadtabb és vékonyabb lett. Senki sem értette a mosolygásának a tárgyát, hiszen hétről hétre betegebbnek látszott. Néha egy két kolléganője aggódó faggatásba kezdet bár eredménytelenül. Cecil csak járt a sorok között szélesebbnél szélesebb mosollyal az arcán. 

Amikor arra gondolt, hogy édesapja egy héttel ezelőtt megpofozta csak mosolygott. Amikor az járt a fejében, hogy mennyi  bántó szót kapott és mennyi csúnyábbnál csúnyább jelzőt aggatott rá az anyja csak mosolygott. Amikor a sorsának megváltoztatásának lehetőségét dobta el magától, az az Tamást akkor is csak mosolygott. Amikor arra gondolt, hogy senki sem értheti meg a szívében felgyülemlett fájdalmak hadát mellyel már ő sem bír el csak mosolygott. Amikor korgó gyomorral éhesen sétált a helyére még szélesebb mosolyra húzódott a szája. Amikor arra gondolt, hogy haza megy azon a téli éjszakán a fűtetlen szobájába, és ma is vacsora nélkül fekszik majd le akkor is csak mosolygott. 

Egy nap Cecil már nem kelt a Nappal együtt, mert az éj leple alatt örök nyugalomra tért a marék gyógyszer miatt melyet végső elalvása előtt nyelt le. A gyárban futótűzként terjedt el Cecil öngyilkossága melyet senki sem értett. Mondogatták is: Pedig mindig csak mosolygott. 

Balogh Claudia 

Üdvözlégy, privát kis könyvtárunkban melyben mindig szívesen fogadunk. Itt olvashatod majd a verseinket, novelláinkat és mini regényeinket. Viszont jól vigyázz mert minnél többet olvasol itt, annál jobban ráfügsz majd. Ha bekövetkezne, mi előre szóltunk. 

Balogh Claudia: Ha az a szerelem (vers) 

 Mi is ez az oldal? Miért jött létre? 

Sziasztok! Szeretnénk bemutatni az oldalt! Az Inside egy olyan hely ahol leginkább az irodalomé a szerep. Olvashattok saját és mások által is írt verset, novellát, kis regényt. Saját véleményt könyvekről, filmekről, zenékről és mindenféle más kulturális dolgokról. Valamint interjúkat, élménybeszámolókat és számtalan más dolgot. Szóval mindent is! Mert igazából nem vetünk meg semilyen más művészeti ágat, ami nem irodalomi vonzatú. 

Az oldal azért jött létre, mert Én (Claudia) nem bírtam az alkotói véremmel. Igazából egy reggel úgy keltem, hogy akarok egy online magazint. Akkor elmeséltem pár embernek, köztük Dorkának is. Ő is látta benne a potenciált. Szeretnénk, ha egyszer tényleg megvalósulna és a blog kinőné magát, létre jöhetne a saját kis magazinunk. Vagy épülne egy jó kis közösség, ahol értékeljük egymás alkotását legyen az bármi is. 

 Nos, és hogy ki is ez a két lány akik szerkesztik ezt az oldalt?

Az oldalt ketten szerkesztjük Claudia és Dorka. Mi már jó pár éve barátságban vagyunk, eléggé hasonló az ízlésünk és az életfelfogásunk is. Gondoltunk rá, hogy leírjuk nektek itt az életünk történetét, de senkit nem fárasztanánk vele. Inkább beraktunk pár képet, melyek ha nem is mindent de sok mindent elárulnak rólunk. 

A továbbiakban pár TAG bejegyzésből jobban megismerhettek majd minket. 

(Dorka főjellemzője a sapka a szőkés barnás haj és a hatalmas mosoly. Claudián néhol felfedezhető a kalap, de leginkább a vörös lobonc ami elárulja hogy ő az.)